Most érdemes kukorica-vetőmagból betárazni

Fogynak a SAATEN-UNION készletei, de van még választék. A korán betakaríthatótól a silókukoricáig – Ön melyik mellett döntene?

Az időjárás az idei évben is kiszámíthatatlan fordulatokkal lepte meg a gazdálkodókat. A tavaszi hidegek nagyban hátráltatták a keléseket és a vetési munkálatokat. Ebben az időszakban még többnyire elegendő nedvesség volt a talajokban, így a kelések biztosítva voltak, viszont az ezt követő száraz időszak ismét nagyban meghatározta az állományok túlélését. Idővel megérkezett a csapadék az országba, de sok esetben már későn. A gyenge körülmények ellenére a SAATEN-UNION hibridjei Magyarország legtöbb régiójában remekül helytálltak, a helyi viszonyokhoz mérten átlagon felüli termést adtak, és az átlagosnál alacsonyabb betakarításkor mért szemnedvesség jellemezte őket.

Az idei évben két új korai, szemes hibridet emeltünk be kínálatunkba. Az SU RAPIROL (FAO 360) kiemelkedő adaptációs képességével, erős szárával, dinamikus vízleadásával és aszályos időszakokban is jól termékenyülő csöveivel bizonyította létjogosultságát kínálatunkban. A SYNOPSIS (FAO 390) hazai fajtaregisztrációs eredményeivel, európai szelekciós kísérleteinkben és idei demó eredményeivel is bizonyította rátermettségét, melyek alapján a REPLIK-et is minden tulajdonságában felülmúlja. Ez a nagyon jó vízleadó képességű, jól alkalmazkodó hibrid az ország egész területén biztonsággal termeszthető. Mindkét új hibridünk átlag feletti teljesítményt mutatott az idei évben az ország több pontján elvégzett demó kísérletekben. Az idén bevezetett új kukoricáink teljesítményét mi sem jelzi jobban, mint hogy SYNOPSIS-ból a készleteink már el is fogytak.

A BARINGTON (FAO 350), mely az idei évtől a KITE Zrt. kínálatát bővíti, kiválóan alkalmazkodik minden hazai termelési adottsághoz, a száraz és a jó vízellátottságú területeken is kiemelkedő eredményt ért el a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben, és 9 hazai termőhely átlagában csaknem 12 t/ha-os termést adott. A CALI (FAO 370) minden termesztési körülmény között jól kalkulálható haszonnal termeszthető. A hazai fajtaregisztrációs kísérletekben elért eredményei, illetve a hazai demó eredmények is alátámasztják kiemelkedő termőképességét és termésstabilitását, hiszen a száraz és a jó csapadékellátottságú területeken is kimagasló eredményt ért el.

A BARINGTON és CALI kiemelkedő adaptációs képességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 13 kísérleti helyszín átlagában bőven az átlag feletti szintet értek el.

Intenzív gazdálkodást folytató, esetleg hibridkalászosokat is vető partnereink számára kiváló alternatívát jelent a PIAFF (FAO 340), melyet ajánlunk mindenkinek, aki az őszi vetések előtt korai betakarítást tervez.

A már jól ismert BADIANE (FAO 360) nevű hibridünk csapadékosabb évjáratokban, jó vízgazdálkodású területeken akár a REPLIK teljesítményét is felülmúlhatja. Ehhez az eredményhez dinamikus vízleadása is hozzájárul. Figyelemre méltó vízleadó képességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hivatalos és a saját kísérleteink alapján is rendszeresen a legalacsonyabb szemnedvességgel kerül betakarításra, aminek köszönhetően a szárítási költségek jelentősen csökkenthetők.

REPLIK (FAO 380) nevű csúcshibridünk már évek óta bizonyítja kiemelkedő termőhelyi stabilitását és magas szintű jövedelmezőségét.

Kínálatunk középérésű csoportjának már jól ismert tagja az ELDACAR (FAO 430), melyet bátran ajánljuk azon partnereinknek, akik gyengébb adottságú termőterülettel rendelkeznek, vagy átlagosnak mondható körülmények között gazdálkodnak, viszont megbízhatóan magas termésszinteket szeretnének elérni.

Új silóhibridünk a FILIGRAN (FAO 520), mely nagy zöldtömegének és szemkihozatalának köszönhetően kiválóan szerepelt a francia- és németországi silózási kísérleteinkben, továbbá hazai kisparcellás kísérleteink alapján Magyarország egész területén biztonsággal termeszthető.

A SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igényre tud megoldást nyújtani. Válasszuk ki együtt az Önnek legmegfelelőbb kukoricát!

Marsai Viktor
termékfejlesztő


Top